2018.06.27

Nagyot mentünk a hétvégén!

A Szarvasi Mozzarella volt a VII. SZIE Regatta főtámogatója. A már nagy hagyományokkal rendelkező nyári vízisport rendezvény június 22. és 24. között a Holt-Körös szarvasi szakaszán zajlott. A 25 sárkányhajós csapat részvételével megrendezett verseny pályája a 44-es főút Holt-Köröst átszelő hidjától a Vízi Színházig tartó 200 méteres szakasz volt. A verseny időfutamokkal kezdődött, amely alapján eldőlt, hogy mely csapatok jutnak tovább, ezt követően kieséses rendszerben folyt tovább a küzdelem. A versenyt az Ybl Miklós Építéstudományi Kar csapata nyerte, második lett az Óvári Gazdászok csapata, bronzérmesek pedig a Selye János Egyetem evezősei lettek. A rendezvényen, amely hatalmas bulival zárult több mint 700-an vettek részt.

Mi az a sárkányhajó?

13 méter hosszú, 20 fős kenu formájú hajó elején egy sárkányfej, végén pedig egy sárkányfarok található. Az evező csapattagok a hajó két oldalán helyezkednek el, s egy dobos adta ütemre és egy kormányos irányításával hajtják előre, rendkívül összehangoltan a hajót.

A Szarvasi Mozzarella a verseny főtámogatójaként helyszíni standot is felállított, ahol a versenyzők pótolhatták fehérje szükségleteiket a verseny előtt és után. A fényképeket a rendezvény társszervezőjétől, a ‘Minden ami Szarvas’-tól kaptuk.

Cimkefelhő
  • érdekes
  • desszert
  • pizza
  • recept
  • egészség
  • kommandó
  • mozzarella